2014. május 31., szombat

Steel Panther: All You Can Eat kritika

Írta: Sixx

Tudom, tudom …mért pont ezzel a lemezzel kell kezdenem amatőr kritikusi pályámat? A válasz egyszerű. Két magyarázatom is van: az egyik, hogy nagy kedvencem ez a zenekar, a másik meg az, hogy ez az egyik legfrissebb anyag a glam színtéren .
Ez a lemez feladta a leckét …
Kezdjük: Az első szám a Pussywhipped némi Metallicás introval kezdi az albumot, majd elindul az a tekerés amit ettől a zenekartól megszoktunk. Majd az első klip nóta a Party like tomorrow is the end of the world követi. Majd a Gloryhole, ami szintén klip nóta. A lemez eddig bulis, pörgős, laza és persze kellően perverz. Pontosan azok az elemek alkotják, ami Steel Panther lényegi részét adják (mármint zenét tekintve). Majd a Bukkake Tearsnél átmegy dallamos hard rockba, ami talán annyira nem is szokatlan, viszont meglepő. A Gangban at the old folks home feszes tempója és lazasága ellenére is marad a hard rock. Innentől ez dominál, heavy metalos díszítésekkel. Észrevehető egyébkén  ,hogy Satchel sokkal szabadabbra engedi a gitár témáinak a pórázát, ami miatt a lemez nem zúz viszont húz, elég rendesen. Az egyik legnagyobb kedvencem a lemezről a B.V.S és Isten látja lelkem, nekem a Born to be wild ugrott be. De ezt nem rovom fel mert nem hiba, csupán észrevétel. Szerintem ez a szám a lemez csúcspontja, ez sem tipikus heavy metal szám, de laza pörgős és bulis, le sem tagadhatná a Steel Panther. Itt Satchel kiváló gitár játéka, főleg a szólóra gondolok itt. Majd már csak három tétel maradt hátra amik viszont tényleg nem nagyon fogják meg az ember fantáziáját. A You ’re beautiful, az If i was the king és a She ’s on the rag. Utóbbi az egyik legjobb nóta arra, hogy  lezárja ezt a lemezt, bár én a The Burden  of being wonderful-t jobban el tudtam volna képzelni.
És most jöhet az értékelés.
Ez a lemez jó. A Steel Panther most hard rockosra vette a formát, bár  heavy metalt  ígértek. Vannak rajta király számok, de sajnos nem annyi mint eddig . Volt aki az oldalon azt írta, hogy  nem fogták meg a számok és, hogy a Gloryhole-al kissé elvették a sulykot. Igazat kell neki is adni. Az album ha szabad mondanom amolyan kísérletezősre sikerült. Dallamosabbra, lazábbra. Most nem a zúzásé volt a főszerep hanem a lazaságé és a laza gitár témáké. Ez nem baj, sőt! Csak most van egy csapat rajongó, aki nem nagyon tudja ezt a lemezt hova tenni. Bátran kijelentem, hogy ez a csapat első megosztó albuma. Újítani próbáltak a zenéjükön és ha annyira nem is látszik, akkor javaslom, hogy hallgasd meg The Burden of being wonderful-t, mert a lemez igazi szándéka szerintem abban látszik igazán. Vissza kell térnünk viszont arra, hogy túlzásba estek  a videoklippekel és a szövegek néhány részével. Ami egy fanthernek nem nagy csalódás, hiszen tudja, hogy mit várjon ettől a bandától. De félő viszont, hog  ez lehet majd a banda gyenge pontja. A ”túlzások”. Mert eddig a lemezig, sőt még ezen a lemezen is megvan az a bizonyos egyensúly, ami elválasztja a ”komoly zenélést” a bohóckodástól .Magyarán szólva nem lenne túl jó, ha klipek - úgymond -mondanivalója és a szövegek a zene rovására mennének. Én ezt a lemezt is megfogom kedvelni, ha nem azért mert zúz, akkor majd másért.
Elnézést kérek minden olvasótól ha összevisszaságnak tűnnek a gondolataim. Remélem majd belejövök hamar és ennél sokkal talpra esettebb véleményeket kaptok. De addig is remélem, hogy ez sem teljesen hülyeség szerintetek . 
Long live Rock and Roll! Long live Steel fuckin’ Panther! 
10/7

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése